Túszok a tárgyalóasztalnál - Tamás Rózsa recenziója

Recenzió: Túszok a tárgyalóasztalnál. Konfliktuskezelés mesterfokon

Tamás Rózsa

(FEHÉR HANGOK az emberi harmóniáért. A Mentálhigiénés Csoport Kft. Egészségnevelő kiadványa, XV. éf., 2008. ápr., 3-4. szám)

George Kohlrieser klinikai pszichológus több mint három évtizede túsztárgyaló, szakterülete az agressziókezelés, a túsztárgyalás és a szervezeti válságkezelés. Családi konfliktusok és háborús övezetek válsághelyzeteinek megoldásában egyaránt részt vett, így Izraelben, a palesztin területeken, Horvátországban segített munkájával, szakértelmével. Több alkalommal maga is túszul esett "a szó fizikai értelmében", ezekből a helyzetekből sikeres tárgyalásaival megmenekült. Tapasztalatait a világ nyolcvanöt országában osztotta meg az érdeklődőkkel, gondolatai könyv formájában 2007 óta a magyar olvasóközönség számára is hozzáférhetőek.

Kötetének címe már önmagában is figyelemfelkeltő. A könyvesboltban pásztázó szemünk önkéntelenül is visszaugrik a Lélek kontroll sorozat e sárga-fekete borítójára. Itt valami nem stimmel. Hogyhogy a "tárgyalóasztalnál" A játékfilmes és a híradásokban szereplő filmkockákból összeállt ismeretek alapján a túszokról különféle képek jutnak az ember eszébe: székhez kötözött, betömött szájú banki alkalmazottak, kitekert kezű férfiak pisztollyal a halántékuknál, amatőr videó felvételén beszélő, foglyul ejtett újságírók, akikre géppisztolyos katonák vigyáznak stb. A "tárgyalóasztalnál" pedig a túszejtők egyike és egy "kívülálló, hivatásos", jó diplomáciai érzékkel rendelkező ember szokott ülni, ez utóbbi igyekszik erőszak nélkül elrendezni az elmérgesedett helyzetet. De, hogy a túszok maguk ülnének tárgyalóasztalhoz saját rabtartóikkal, ez nem tartozik a túszokkal kapcsolatos sztereotípiák körébe. Első hallásra logikai képtelenségnek tűnik, hogy egy teljes kiszolgáltatottságban tengődő áldozat bármilyen tárgyalási pozícióhoz juthat.

Pedig Kohlrieser könyve éppen erről szól. A szerző azt hangsúlyozza. hogy noha fizikai értelemben végtelenül kiszolgáltatottak lehetünk, belső szabadságunkat, gondolataink irányítását, érzelmi állapotunk szabályozni tudását, különböző menekülési stratégiák kitervelésének képességet nem veheti el tőlünk egy támadó sem. Ez a belső mozgástér mindig is szabad marad, egyedül rajtunk áll, hogy ki tudjuk-e használni, s ezáltal megnyitni a teret a fizikai szabadulás lehetőségének is.

A szerző e munkájában a "túsz" kifejezést konkrét és metaforikus értelemben egyaránt használja. Mivel elmélete az erőszakos helyzetek konfliktuskezelésében gyökerezik, ide kötődik a nyelv is, amit használ. Ugyanakkor Kohlrieser elmélete sokkal szélesebb körre alkalmazható: családi, munkahelyi, szervezeti konfliktusok kezelésében, ill. nemcsak személyközi, hanem intraperszonális (a személyben magában rejlő) elakadásoknál is kiváló magyarázó erővel bír. Gondolatának lényege, hogy akár a külső körülmények - pl. egy másik személy -, akár mi magunk "tússzá" tehetjük magunkat. Egy férfi, aki munkahelyi elfoglaltságai miatt pocsék apának érzi magát, saját frusztráltságának foglya lesz, egy munkatárs, aki feszültségét a kollégájára önti, saját bűntudatát kerülgeti a nap hátralévő részében, ahelyett, hogy jól telne a napja. Kohlrieser "mérgező tehetetlenségnek" nevezi az ezekhez hasonló helyzeteket. Olyan szófordulatokkal írható le a "túszul ejtettség" érzés, mint a "Nincs választásom", "Csapdába kerültem", "Szörnyen érzem magam", ezt "úgy utálom", "Ez megint pocsék nap lesz". A szerző a "belső látás" kifejezést vezeti be a "túszul ejtettség" érzésének feloldására.

A belső látás kihasználása a figyelem tudatos összpontosítása egy szűk tartományra, egy pozitív célképzetre. Ez egy kritikus élethelyzetben, pl. élsportolóknál felkészülés, verseny közben, egy konferencián tartott előadás során, vagy akár erőszakos támadás esetén a jó kimenetel zálogaként szolgálhat. Kohlrieser arra figyelmeztet, hogy szabadok vagyunk: a belső látás olyan, amilyenné mi magunk tesszük. Tudatosan tehetünk azért, hogy ne a múltbeli rossz emlékek uralják el egy-egy kritikus élethelyzetben a jövőképet, hanem a jutalom elővételezése. Úgy véli, ez a pozitív koncentráció adhat keretet a legkilátástalanabbnak tűnő konfliktushelyzetek megoldásához, a másik fél motivációinak megértéséhez, a vele való kötelékteremtéshez.

A könyv tagolása világos, jól szerkesztett, nyelvezete közérthető, a fordító meg arra is ügyelt, hogy azok az idegen kifejezések, amelyek a szaknyelvben rendszeresen előfordulnak, egy-egy lábjegyzetben szereplő magyar szinonim szó segítségével könnyen érthetővé váljanak azok számára, akik az adott kifejezéssel korábban még nem találkoztak. A könyv egyébként nem bővelkedik idegen kifejezésekben, annál inkább tele van viszont érdekes, sokszor meghökkentő fordulatokban gazdag példákkal, amelyek rövidzárlatos agyú elkövetők emberrablási kísérleteibe, felsővezetők munkahelyi kudarcaiba, lottónyertesek életének tragikus fordulataiba vagy éppen miniszterelnökök tárgyalásainak történelmi pillanataiba engednek egészen közeli betekintést.

A kötet érdekes olvasmány szakmabeliek számára; meríthetnek belőle rendőrségen, börtönökben, családsegítő intézményekben, vállalati szférában dolgozók, illetve olyan más szakemberek, akinek munkájában előtérbe kerül a krízisintervenció, a mediáció, vagy éppen a szervezetfejlesztés. A könyv közérthető stílusa lehetővé teszi, hogy bárki, aki a konfliktuskezelés és egyáltalán az emberi kapcsolatok működése iránt érdeklődik, tartalmas kikapcsolódást és új ötleteket találjon Kohlrieser metaforikus túsz-modelljének segítségével.