Lélek-Kontroll

A Lélek-Kontroll sorozat közérthető, de igényes pszichológiai kötetei mindnyájunkat érintő témákkal, a szeretet, a gyűlölet, az érzelmi intelligencia, az emberi kapcsolatok, a vágy, a manipuláció, a hazugság lelki hátterével foglalkoznak. Pszichiátereknek, pszichológusoknak, mentálhigiénés szakembereknek és a segítő szakmák képviselőinek éppúgy értékes olvasmányok, mint a lelki élet iránt érdeklődő laikus olvasók számára.

A sorozat 2012-ben megújult: a modernebb borítók mellett az egységes, olvasóbarátabb formátumnak köszönhetően jobban olvasható a szöveg és az ábrák, táblázatok is. 2012 őszétől az új kötetek már a megújult külsővel jelennek meg, és a régi kötetek új kiadásainál is fokozatosan áttérünk a megújult formátumra. Mivel a sorozat több kötetének fordítása óta jelentős idő telt el, az új kiadáshoz a szöveget és a bibliográfiai adatokat szükség szerint aktualizáljuk, esetenként új utószóval látjuk el.

Reméljük, hogy az új kiadás elnyeri olvasóink tetszését, és örömmel forgatják majd a Lélek-Kontroll sorozattól megszokott színvonalú, de olvasóbarátabb külsejű köteteket!

 

ISSN: 
1217-0364

Érzelmi intelligencia (5. kiadás)

Ár: 3990 Ft, A kiadótól megrendelve: 3391 Ft

Meghatározza-e az IQ-nk a sorsunkat? Korántsem annyira, mint hinnénk. A kötet bemutatja, mely tényezőkön múlik, ha magas IQ-val bíró emberek csúfos kudarcot vallanak, a szerényebb adottságúak ezzel szemben meglepő sikereket aratnak. E tényezőből rajzolódik ki egy másfajta okosság, amit a szerző érzelmi intelligenciának nevez, s amibe beletartozik az önismeret, az önuralom, a kitartás, a beleérző képesség a társas kapcsolatokban való jártasság. Az állja meg kiválóan a helyét a való életben, aki mindennek nincsen híjával. De nincs veszve semmi! Az érzelmi intelligencia fejleszthető. 

bővebben

Mérgező anyósok és apósok (2. kiadás)

  • Hogyan védjük meg párkapcsolatunkat romboló hatásuktól?
  • Susan Forward

Ár: 3490 Ft, A kiadótól megrendelve: 2966 Ft

Az ön házasságát, párkapcsolatát is megmérgezi az anyósa és az apósa?
Partnere szülei rendszeresen kritizálják vagy leszólják önt, kéretlen tanácsokkal traktálják, kifogásolják az ön gyermeknevelési módszereit, állandóan igényt tartanak az ön és a párja idejére, esetleg jelzik, hogy nem szívesen látják önt a családban?

bővebben

Érzelmi zsarolás (2. kiadás)

Ár: 3490 Ft, A kiadótól megrendelve: 2966 Ft
"Az érzelmi zsarolás a manipuláció igen erős változata, amelynek során a hozzánk közel álló emberek közvetlenül vagy közvetve azzal fenyegetnek, hogy megbüntetnek bennünket, ha nem tesszük meg azt, amit szeretnének. Az érzelmi zsarnokok tisztában vannak azzal, mennyire fontos számunkra a velük való kapcsolatunk. Jól ismerik sérülékeny pontjainkat és legféltettebb titkainkat.
bővebben

Sorskönyv (6.kiadás)

  • Az Emberi játszmák folytatása
  • Berne

Ár: 4490 Ft, A kiadótól megrendelve: 3816 Ft

A Sorskönyv Eric Berne, a tranzakcióanalízis (TA) megalkotójának utolsó írása. Ebben a művében túllép az Emberi játszmákban elemzett alapvető TA-s témákon – az én-állapotokon, a tranzakciók és játszmák bemutatásán –, és az emberi sors alakulását helyezi a középpontba. Alapvető kérdése most már az, hogy meghatározott-e a sorsunk, valóban sorskönyvünk rabságában kell-e élnünk, illetve hogy miként válhatunk szabaddá.

bővebben

Kommunikációs stílusok

Ár: 3490 Ft, A kiadótól megrendelve: 2966 Ft

AMIKOR EGYMÁSSAL BESZÉLÜNK Munka, emberi és párkapcsolatok, mindennapi élet: egyfolytában kommunikálunk egymással, de még a legegyszerűbbnek tűnő helyzetek is rejtenek buktatókat. Nem elég megfelelően kifejezni, meg is kell értetni magunkat − és akkor a másik ember megértéséről még nem is beszéltünk!

bővebben

A kommunikáció zavarai és feloldásuk

Ár: 3490 Ft, A kiadótól megrendelve: 2966 Ft

AMIKOR EGYMÁSSAL BESZÉLÜNK

Egymás megértése nem egyszerű dolog: akár a leghétköznapibb kommunikációs helyzetben – otthon, az iskolában, a munkahelyünkön, a piacon – is számtalan félreértés adódhat. De mi is történik tulajdonképpen bennünk és a másikban, amikor egymással beszélünk? És hogyan kerülhetjük el a kölcsönös félreértéseket?

bővebben

Emberi játszmák (9. kiadás)

Ár: 3490 Ft, A kiadótól megrendelve: 2966 Ft

Eric Berne (1910−1970) amerikai pszichiáter eredetileg segédkönyvnek szánta az Emberi játszmákat szakemberek számára, így őt magát is meglepte, amikor kötete a művelt laikusok körében is villámgyorsan bestsellerré vált. A siker nemcsak drámaian újszerű elméletének volt köszönhető, hanem a könyv nyelvezetének is, mely frappáns, izgalmas, „letehetetlen” olvasmánnyá avatja a mindnyájunk által mindennap elszenvedett, de soha korábban néven nem nevezett „játszmákat”. 1964-es első megjelenése óta az Emberi játszmák ma is minden idők egyik legnépszerűbb pszichológiai kiadványa.

bővebben

Mérgező szülők (5. kiadás)

Ár: 3990 Ft, A kiadótól megrendelve: 3391 Ft

Ki fogja be a szülő száját, ki fogja le a kezét, ki állítja meg, amikor gyalázza, veri, kínozza, vagy éppen megerőszakolja gyermekét? Kik azok a mérgező szülők? Esetleg Ön is az áldozatuk volt, vagy még ma is az? Netán úgy bánik saját gyerekeivel, ahogy Önnel tették a szülei? Magánéleti kapcsolatai rendre kudarcot vallanak? Fél az intimitástól, vagy éppenséggel annyira ragaszkodik a partneréhez, hogy mindent elnéz neki? Nehezen érvényesíti az érdekeit, és gyakran meghátrál vagy fellázad, ha ellenállásba ütközik?

bővebben

Báránybőrben

Ár: 2990 Ft, A kiadótól megrendelve: 2541 Ft

A rejtett agresszív személyek mindennél fontosabbnak tartják a győzelmet. Soha nem nyíltan támadnak, hanem félrevezető és megtévesztő manipulatív taktikák egész tárházát alkalmazzák eltökélten, ravasz módon, sőt esetenként irgalmatlanul, csak hogy megkapják, amit akarnak – ám közben gondosan ügyelnek arra, nehogy mások meglássák igazi arcukat.

bővebben

Emberi játszmák (10. kiadás)

Ár: 3990 Ft

Eric Berne (1910−1970) amerikai pszichiáter eredetileg segédkönyvnek szánta az Emberi játszmákat szakemberek számára, így őt magát is meglepte, amikor kötete a művelt laikusok körében is villámgyorsan bestsellerré vált. A siker nemcsak drámaian újszerű elméletének volt köszönhető, hanem a könyv nyelvezetének is, mely frappáns, izgalmas, „letehetetlen” olvasmánnyá avatja a mindnyájunk által mindennap elszenvedett, de soha korábban néven nem nevezett „játszmákat”. 1964-es első megjelenése óta az Emberi játszmák ma is minden idők egyik legnépszerűbb pszichológiai kiadványa.

bővebben