Az összes könyvünk

Férfiidők lányregénye

Ár: 2490 Ft, A kiadótól megrendelve: 2241 Ft

"A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták, és olvassák is boldog borzongással. Hátha a szépre is lesz kíváncsi szem és fül. Ezt a történetet nekik, az élesfülűeknek ajánlom. Csak meg kell hallani a gyógyító szavakat. 1948. Mindenkinek mást jelent. Én például a születésemmel voltam elfoglalva. Ennek a történetnek e hősei a túléléssel küszködnek. Talán szebben, mint sok kortársuk.

bővebben

A nemek viszonyának jövője

Ár: 2990 Ft, A kiadótól megrendelve: 2541 Ft

Az intim párkapcsolat életünk egyik legfontosabb területe. Szakértők szerint azonban szexuális kultúránk mégis sok kívánnivalót hagy maga után − és ugyanez mondható a nemek közéleti viszonyára is.

Vajon minek köszönhető a hagyományos házasság válsága, és mi lehet a kiút ebből a válságból? Milyen egy valóban egyenrangú párkapcsolat, amely mindkét fél emberi kiteljesedését és fejlődését szolgálja? Leküzdhető-e a féltékenység, és mi a hűség valódi jelentése? Hogyan lehetnek egyenrangúak a nemek a magánélet és a közélet területén?

bővebben

Másállapot

Ár: 2990 Ft, A kiadótól megrendelve: 2541 Ft

A várandósság valóban más állapot: nemcsak a megszokott testi és lelki egyensúlyt borítja fel, a várandós nőnek saját identitását is újra kell fogalmaznia, és társas kapcsolatai is átalakulnak. Az öröm mellett gyakran merülnek fel kérdések, szorongások, ambivalens érzések is saját állapotukkal és leendő gyermekükhöz fűződő viszonyukkal kapcsolatban.

bővebben

Picasso és Dora

Ár: 1000 Ft

„A bohém művészvilág franciaországi végnapjainak rendkívüli portréja. James Lord lenyűgöző tour de force-át adja annak a kornak.” - Barbara Probst Solomon a The Washington Post Book Worldben.

„Lord naplóira épített, szívfájdító prózafolyamának lüktető visszaemlékezései elvezetik az olvasót a háború utáni, elfoglalt Párizsba. Akit érdekli Picasso, Párizs és a modern művészet, el kell olvasnia ezt a könyvet.” - Ellen Bates a Library Journalban.

bővebben

Puccparádé

Ár: 300 Ft

A Puccparádé nem más, mint útmutatás a heti takarításhoz. Végiggondolt, egyszerű módszer, amely lépésről lépésre halad; fürdőszoba, konyha, portörlés, porszívózás. Feltételezzük, hogy Ön szívesebben tesz bármi mást, mint hogy drága szabadidejét lakása, háza takarítására pazarolja. Szeretné, ha a lélekölő házimunka mellett több szabadideje lenne? Olvassa el kiadványunkat és kövesse tanácsait! Ez a könyv legalább annyira szól a személyes szabadságról, mint a takarításról.
 

bővebben

Ismeretlen önmagunk

Ár: 2990 Ft, A kiadótól megrendelve: 2541 Ft

Ismerd meg önmagad! − az önismeret az emberiség ősi vágya, de mi ennek a legjobb módja? Vajon a befelé tekintés, belső folyamataink, érzéseink megfigyelése visz közelebb önmagunkhoz, vagy ez inkább félrevezet minket? Egyáltalán, megismerhetjük-e valóban saját magunkat, van-e tudatos hozzáférésünk azokhoz a lelki folyamatokhoz, amelyek meghatározzák érzéseinket, ítéleteinket és motivációinkat?

bővebben

Miki

Ár: 2990 Ft, A kiadótól megrendelve: 2691 Ft

A Miki nem életregény és nem holokausztkönyv, de persze az is. Valójában a kisember tántorgásait írja le az író kedves, mosolyt fakasztó szavaival. A könyvből kiderül, hogy igenis lehet háború, lágerélet, terror, mellőzés, szökések és lebukások után mindig újra és újra talpra állni, előremenni, élni, boldogulni, boldognak lenni.

bővebben

Az elme gyógyítása

  • Kritikus pillantások egy különös orvosi szakterületre
  • Buda Béla

Ár: 3990 Ft, A kiadótól megrendelve: 3391 Ft

„A pszichiátriával tehát valami baj van. Mi ez a baj? Honnan ered? Mi lesz ebből? Mi a pszichiátria jövője?”

A pszichiátria ellentmondása: orvostudományként olyan területen működik, amely inkább lélektan és társadalomtudomány, nem tudja kezelni az emberi viselkedés etikai problémáit, nem tudja elválasztani egymástól a normálist és a kórost, [...] nincs önálló emberképe, nem tud kommunikálni a társadalommal. Viszont a gyógyszergyártó és gyógyszerforgalmazó cégek más orvosi ágazatokban nem tapasztalható méretű befolyást gyakorolnak rá, és tevékenységét hatalmas marketingtérré változtatják. — Részlet a Bevezetésből

bővebben

A játszmák világa

Ár: 3490 Ft, A kiadótól megrendelve: 2966 Ft

 

Eric Berne, a világszerte ismert és népszerű Emberi játszmák című könyv szerzője, a tranzakcióanalitikus (röviden TA) irányzat megteremtője olyan „pszichológiáról álmodott, amely mindenkié”. Gondolatrendszere rávilágít, hogy problémáink rendezésében, életünk kormányzásában felelősen részt vállalhatunk, kezünkbe vehetjük sorunk alakítását.

bővebben

A kommunikáció zavarai és feloldásuk

Ár: 2990 Ft, A kiadótól megrendelve: 2541 Ft

 

AMIKOR EGYMÁSSAL BESZÉLÜNK

Egymás megértése nem egyszerű dolog: akár a leghétköznapibb kommunikációs helyzetben – otthon, az iskolában, a munkahelyünkön, a piacon – is számtalan félreértés adódhat. De mi is történik tulajdonképpen bennünk és a másikban, amikor egymással beszélünk? És hogyan kerülhetjük el a kölcsönös félreértéseket?

bővebben