Pszichológia

Amikor Sigmund Freud 1900-ban megjelentette az Álomfejtést, forradalmian új irányba terelte kortársai önismeretét. A hirtelen népszerűvé vált tanok azonban nehezen kerültek be a tudomány hierarchiájába, a pszichoanalízis egyetemi-akadémiai elismertetéséért Freudnak egész életében küzdenie kellett.

A könyv hosszabb, életrajzi része a fiatalkori naplókon és leveleken keresztül mutatja be a freudi eszmerendszer kialakulását a klinikai tapasztalatszerzéstől az analízis módszertanának fokozatos kidolgozásáig, és az emigrációs évek kevésbé ismert tényeivel zárja le az életrajzot.

Az Emberi játszmák folytatása ez a kötet, melyben a népszerű szerző jóval tovább megy annál, hogy megállapítsa: mindannyiunknak van egy szülői, egy felnőtt valamint egy gyermeki énje, és hogy ezek milyen játszmákat játszanak egymással és másokkal.

A szerző hiteles nyíltsággal szól az élet utolsó negyedének esélyeiről és rendeltetéséről: arról, hogy idejekorán gondolnunk kell öregségünkre, foglalkoznunk kell vele, mert korántsem mindegy, hogy azt felelősen és bölcsen mi magunk formáljuk-e, vagy az formál  illetve deformál bennünket. A szerző abból indul ki, hogy az ember boldogságra vágyik, s ezt hajlamos kisgyerekkorának mintájára kívülről várni, holott arra születtünk, hogy felnőjünk – külső és belső világunk felelős gazdáivá.
 

Anyánk csókjára, gyengéd ölelésére valamennyien emlékszünk, és valamennyien úgy hisszük, a régmúlt emlékei csak az agyunkban, a tudatunkban fészkelnek. Pedig őrzi őket a testünk, őrzik ösztönös mozdulataink, észre sem vett apró gesztusaink, szinte minden megnyilvánulásunk. Állat-őseinktől kaptuk örökbe sokszor egyszerű és természetes, sokszor bonyolult szertartássá vált viselkedés-variációinkat, amelyek az idők során és a különböző kultúrákban az eredeti funkciójukra alig (vagy egyáltalán nem) emlékeztető formákban jelentek meg.

A férjes asszonyok hallgatásának is van tartalma. Súlyos csend nehezedik a házasságra és mindenekelőtt magára a feleségre, aki éjt nappallá téve fáradozik azon, hogy minél tökéletesebben megváltoztassa személyiségét, meg akarván felelni egy ideálnak, amely a régmúlt időket idézi, és amely tiszta formájában valószínűleg soha nem is létezett.

Meghatározza-e az IQ-nk a sorsunkat? Korántsem annyira, mint hinnénk. A kötet bemutatja, mely tényezőkön múlik, ha magas IQ-val bíró emberek csúfos kudarcot vallanak, a szerényebb adottságúak ezzel szemben meglepő sikereket aratnak. E tényezőből rajzolódik ki egy másfajta okosság, amit a szerző érzelmi intelligenciának nevez, s amibe beletartozik az önismeret, az önuralom, a kitartás, a beleérző képesség a társas kapcsolatokban való jártasság. Az állja meg kiválóan a helyét a való életben, aki mindennek nincsen híjával. De nincs veszve semmi!

Ki fogja be a szülő száját, ki fogja le a kezét, ki állítja meg, amikor gyalázza, veri, kínozza, vagy éppen megerőszakolja gyermekét? Kik azok a mérgező szülők? Esetleg Ön is az áldozatuk volt, vagy még ma is az? Netán úgy bánik saját gyerekeivel, ahogy Önnel tették a szülei? Magánéleti kapcsolatai rendre kudarcot vallanak? Fél az intimitástól, vagy éppenséggel annyira ragaszkodik a partneréhez, hogy mindent elnéz neki? Nehezen érvényesíti az érdekeit, és gyakra meghátrál vagy fellázad, ha ellenállásba ütközik?

Alain Etchegoyen francia filozófus (1951–2007) a hűség-hűtlenség ellentétből kiindulva elemzi napjaink fő tendenciáit. Korunkban a hűtlenség létezésünk valamennyi szféráját érinti: a szerelmet, a barátságot éppúgy, mint a gazdaságot; a vallást éppúgy, mint a politikát. Kell-e nosztalgiát éreznünk az olyan korszakok iránt, amelyekben a hűség még általános volt?

Meggyötört tekintet, fájdalmas arckifejezés, elesettséget sugárzó testtartás... A szomorúság szobrát lehetne megmintázni róla. Vagy csak beteg? Szinte biztos, hogy az, mégpedig „korunk betegségében”, a depresszióban, az egyik legkeservesebb nyavalyában szenved. Nemcsak számára gyötrelmes a kór, de a környezetét, hozzátartozóit, rokonait sem hagyja nyugodni. Mit tehet ilyenkor a beteg? A családtag? És mire képes a mai orvostudomány a depresszió gyógyításában?

E kötetben először lesz elemzés tárgya a „bűntudatnak” nevezett érzés természete, a szorongás és a pánik valódi okainak témája. Olyan zavarok ezek, amelyeket nem tartanak betegségnek vagy abnormálisnak, hanem olyan panaszoknak, amelyek az emberi faj evolúciós folyamatának jellegzetességeivel függnek össze.