Buda Béla interjú a Rádió Q Képletes beszéd című adásában

Buda Béla július 8-án a Rádió Q Képletes beszéd című tudományos műsorában volt Mécs Anna vendége. A teljes interjú meghallgatható a műsor honlapján.

„A pszichiátriai szakemberek, a politikai élet résztvevői és a közélet közötti párbeszédben látja a hazai pszichiátria gyógyulásának útját Buda Béla, ezért is tett eleget végül a Háttér Kiadó felkérésének: idén jelentették meg Az elme gyógyítása, kritikus pillantások egy különös orvosi szakterületre című művét. Erről beszélgettünk július 1-jén a Rádió Q stúdiójában a frissen Prima Primissima Díjra jelölt pszichoterapeutával, szociológussal, kommunikációs szakemberrel.”