Szállítási költség egységesen 1490 Ft, Budapesten ingyenes átvételi lehetőség! A vásárlásról bővebben>
A Háttér Könyv- és Lapkiadó Kft. egyik első magánkiadóként 1987. december 4-én került a Cégjegyzékbe. Első jelentős vállalkozása az iskolai oktatást segítő, háttérinformációt nyújtó, színes ismeretterjesztő folyóirat, a Háttér Diákmagazin volt. Ez motiválta a Társaság névválasztását is.
A kezdeti években a kiadó elsősorban ezoterikus témájú műveket adott ki. Szerzői között tudhatta Szepes Máriát, Zsoldos Pétert, Egely Györgyöt csakúgy, mint a világhírű Erich von Dänikent. Jelentős, sőt úttörő munkái között említhetjük továbbá a Magyarok Európában című történelmi összefoglalót. E sorozat szerkesztésére Glatz Ferenc vállalkozott, és a szerzői között találjuk Kosáry Domokost, Engel Pált és Szakály Ferencet.
1993-ban jelentős profilváltozás következett be a kiadó életében. Az emberek számára oly sok változást hozó, gyakran problémákat és gondokat okozó világban egyre inkább megnőtt az igény a közérthető, a túlságosan szaktudományos nyelvezettől tartózkodó, de igényes pszichológiai művek iránt. Ezt felismerve a kiadó létrehozta a Lélek-kontroll sorozatot, melynek jelenleg is több mint tíz kötete kapható a könyvpiacon. Az évről évre bővülő, gazdagodó, és az olvasók, illetve a szakma által is elismert sorozatba a szerkesztők rendszerint olyan témát választanak, amely mindnyájunkat érdekelhet és érinthet. Ilyen például a szeretet, gyűlölet, öregedés, szorongás, depresszió, szülő-gyermek kapcsolat, erőszak a családban, elkerülhetetlen veszteségeink, pszichopátia stb.
A pszichológiai kiadványok mellett a Háttér Kiadó értékes ismeretterjesztő — művészeti, régészeti, kultúrtörténeti — és szépirodalmi műveket is megjelentet. Ezeket a könyveket is, mint minden Háttér-kötetet, egy dolog fűz össze: kivétel nélkül mindegyik a ma emberéhez szóló, egyszersmind azonban remélhetőleg idő- és értékálló könyv. Kérjük, tekintse meg honlapunkat és legyen állandó vásárlónk!